Egy online zenei képzés, amit egy gyakorló zenész és mentor hozott létre azoknak, akik valóban fejlődni akarnak.

Az ember a hang mögött

Fedezd fel, hogyan válhat a zene a mindennapjaid részévé egy olyan platformon, ahol a tanulás valóban élmény.

hangiskola
hangiskola

Egy út, ami a tanításig vezetett

Hermann Jánosnak hívnak, okleveles villamosmérnök vagyok. 1961-ben születtem, és már az általános iskolában magával ragadott a fizika, főként az elektromosság. Így adódott, hogy a Petőfi Sándor Gimnáziumba (Budapest) is fizika tagozatra jártam. Harmadikos gimnazistaként készítettem el életem első elektronikus készülékét, egy passzív keverőt. Igazándiból a mechanikai része okozta a kihívást, a 60 mm-es tolópotiknak keskeny nyílást kellett kivágni lombfűrésszel az alumínium előlapba… Tulajdonképpen ez lett a Garry ELECTRONIC első „gyártmánya”, de ez egy másik történet…

Kiváló tanáraim voltak, nagyon magasra tették a mércét, így egyenes út vezetett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karára. Természetesen előtte egy év katonaság, aztán két év kőkemény alapozás a villanykaron, míg a harmadik évfolyammal eljött a kánaán: már csak a szakmai tárgyakat tanultunk.

Amikor először léptem az elektronikus áramkörök laborjába, tátva maradt a szám. Olyan műszerek, eszközök, amiket még fotón sem láttam. Vettem egy mély lélegzetet, és megkértem a tanárt, az üres órákban hadd járjak be dolgozni a laborba. És csodák csodája, megengedték, sőt támogatták. Keverőket, erősítőket készítettem itt, hangdobozokat fűrészeltem és elkészült az első hangosító felszerelésem. Ezzel diszkóztam a villamos kar egyetemi klubbjában, az Új-Vár Klubban. Mellette amatőr zenekarokat hangosítottunk mindenféle rendezvényeken, mai szemmel nézve szedett vetett holmikkal.

Diplomamunkám egy lineár fázisú elektronikus crossover volt, még mindig megvan. Az egyetlen hely, ahol professzionális hangdobozokat gyártottak, az a BEAG (Budapesti Elektroakusztikai Gyár) volt, ide kerültem fiatal mérnökként. Azonnal mélyvízbe kerültem, a hangszórógyártás tartozott hozzám. Nagyon sokat tanultam itt, izgalmas munka volt, sokat kísérletezhettem membránokkal, lengőcsévékkel, mágneskörökkel. Mellette minden hétvégén diszkózás az Új-Vár Klubban, hétközben már hangszórókat javítottam, és hangosítani jártam. És persze elvittek még fél évre katonának…

1989-ben megalakítottam társammal (Tímár Endre) a Garry ELECTRONIC GMK-t, így hivatalosan is elindult a máig tartó történet, a professzionális hangdobozok gyártása. Később néhány szakmabelivel összeállva elindítottuk az AUDMAX Kft-t, amely számos professzionális márka (L’Acoustic, Allen & Heath, AVID, Genelec…) disztribútora, s mára meghatározó szereplője a professzionális hangtechnikai iparágnak.

Tanítani már beagos koromban is visszajártam az egyetemre, közben írtam hangtechnikai cikkeket a Diszkrónika újságba, majd felkértek a diszkós vizsga műszaki anyagának, vizsgájának összeállítására, tanítására. A Garry-ben intenzíven fejlesztettük a hangrendszereket, de egy idő után azzal szembesültünk, hogy a felhasználóink azért nem választják az új technológiákat, mert nem értenek hozzá. Hangtechnikai tanfolyamokat szerveztünk, hogy átadjuk az ismereteket. A tanfolyam anyagának összeállításakor kezdtem első tankönyvemet írni a hangosításról. Fejezetenként eljutott a tanulókhoz, de egyben sosem került kiadásra. Nagyon sokan végezték el a Garry tanfolyamát, néhányukkal mai napig tartó barátság alakult ki.

hangiskola

Közben rengeteg hangtechnikai cikkem jelent meg online és nyomtatott formában, a mai napig felbukkannak az Internet mélyebb bugyraiból. A 2000-es évek elejétől tanítok hangtechnikát minden nyáron 350 zenésznek, hangtechnikusnak az ikonikus Gitármánia táborban. Már a Szentgyörgyös tanítványaimat is hordom ide szakmai gyakorlatra.

Ezzel párhuzamosan egyre nőttek a társadalmi szerepvállalásaim is, tag, majd elnökségi tag lettem a HANOSZ-ban (Hangszeresek Országos Szövetsége), az MPRT-ben (Magyar Professzionális Rendezvénytechnikai Társaság), később pedig egyik alapítója lettem az Öröm a zene nonprofit Kft.-nek is, ami napjainkban is a legnagyobb zenei tehetségkutatót és a Hangszert a kézbe kiállítást szervezi.

2014-ben kerestek meg a Szent György Szakgimnáziumból, hogy segítsek megszervezni a Hangmester oktatást. Kialakítottuk a tanmenetet, felépítettük a tantárgyakat, tananyagokat. A Szentgyörgy szakmai vezető tanára lettem, s itt tanítok a mai napig is Hangtechnikai alapismereteket, szakmai gyakorlatot, Műszaki ábrázolást. Az Oktatási minisztérium (később EMMI) szakértőjeként írásbeli vizsgafeladatsorokat fejlesztettem, vizsgáztattam a szakmai vizsgákon. Az OKJ-s oktatás átszervezésében szintén szakértőként vettem részt, kollégámmal írtuk az új szakma, a hangtechnikus és hangosító képzés Program Tantervét, és a Képzési és Kimeneti Követelményét. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakértőjeként az állami hangtechnikusi írásbeli vizsga kérdéseit készítem. Mellette vizsgaelnökként vagy vizsgabizottsági tagként veszek részt a szakmai vizsgáztatásban.

hangiskola

A Szent György Technikumban (ugyanaz az iskola, csak az átszervezések miatt technikum lett) szerettük volna a hangtechnikai képzést elvinni az ország minden részébe, ezért fejlesztettünk egy E-Learning hangosító képzést, ami javarészt online zajlik. A tananyag írásakor született meg a Hangtechnikai alapismeretek tankönyv is több, mint ötszáz oldalon, és hozzá a gyakorló munkafüzet. Mára nagy örömömre alapművé vált, számos iskola és érdeklődő használja. A professzionális szakemberek oktatásához használt könyv mellé szükségét éreztem az abszolút kezdők, jó értelemben vett amatőrök számára is írni egy hangtechnikát képletek, számolások nélkül bemutató könyvet írni, melynek címe a Hangiskola lett.

Így értünk ide ehhez a honlaphoz, ahol hangtechnikai tartalmak, tanfolyamok érhetőek el.
Remélem sokan örömüket lelik benne: induljon a hangiskola.hu!

Egy személyes üzenet tőlem

A mentor üzenete

Ha ezt olvasod, valószínűleg ugyanazt keresed, amit én évekkel ezelőtt — egy helyet, ahol nem kell bizonyítanod, csak tanulnod. Ezt a platformot azért hoztam létre, hogy megmutassam: igenis lehetsz jobb, magabiztosabb és kreatívabb, ha van, aki végigkísér.

Csatlakozz a hangiskola.hu közösségéhez!

Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy részese legyél egy olyan zenei közösségnek, ahol a fejlődés és a kreativitás áll a középpontban. Csatlakozz hozzánk, és tapasztald meg, milyen az, amikor a tanulás valóban rólad szól!